Barion Pixel

Dekor in Box

Bemutatkozunk: így születtek a Dekor boxok

Egészen kicsi korom óta imádok minden kézművességgel kapcsolatos foglalkozást. Az alkotás örömét néhány éves koromban anyukámtól kaptam, aki szintén barkácsolós típus.
Mindig volt nálunk otthon néhány csoda doboz, tele haszontalannak tűnő  alapanyagokkal. Egyikben a karácsonyi dekorációhoz hasznosítható papír, szalag, és egyéb giccs maradványok, másikban a húsvéti tojások, kis kosarak és fröccsöntött  csibék. De a kedvencem, egy francia városrészlettel díszített, kör alakú fém doboz volt, amiben varázslatos gombok lapultak. Imádtam turkálni benne, megkeresni a legszebbeket, összepárosítni, elképzeltem, mihez lehetne használni őket.
A karácsonyi ajtódísz készítés az egyik legkedvesebb emlékem. Kötöztük a fenyőágakat, a magunk gyűjtött tobozt, makkoz, aggattuk a gömböket, kötöttük a masnikat, majd csodáltuk a végeredményt. 

Szóval nekem az alkotás öröme valószínűleg az anyatejjel érkezett az életembe, és a saját készítésű ajándék jelentőségét is hamar megértettem, megszerettem.


Talán ezért is indítottuk el 3 éve esküvői dekorációs vállalkozásunkat a férjemmel. Úgy éreztem, az üzleti élet mellett szükségem van egy olyan területre, ahol a kreatív energiáimat is levezethetem.
Az esküvői dekorációnak hála rengetek olyan helyet, boltot fedeztem fel, ahol varázslatos növények, alapanyagok és dekorációk vásárolhatóak, ennek hála új szintre emeltem itthon a karácsonyi /őszi/ tavaszi dekoráció fogalmát. 🙂 

A család nagy örömére a téli estéken a feszültség levezetése nálam kopogtatók, adventi koszorúk gyártásában nyilvánult meg. 🙂 De a legszebb pillanataim közé tartozik az is, amikor a barátnőimmel leültünk egy bögre teával, karácsonyi zenét hallgattunk, és ajándékokat gyártottunk a családnak. Egyetlen dolog nem örül ezeknek a kis szeánszoknak, a pénztárcánk… 🙂

 

Amíg az esküvői dekorációs vállalkozásunknak hála nem volt lehetőségem nagykerekből vásárolni, egy-egy alkotáshoz a beszerzési költségek olyan magasak voltak, mintha készen vettem volna 2-3 koszorút….
Sok barátnőm is arra panaszkodott, hogy neki egyszerűen nincs ideje bevásárolni, összeválogatni egy-egy asztaldíszhez vagy kopogtatóhoz szükséges alapanyagokat, pedig a készítésével már szívesen bíbelődne. Aztán hosszas tervezgetés után végül mégiscsak beszalad egy boltba, és készen vásárol valamit. Természetesen ezzel sincs baj.

 

 

 

 

Mégis úgy gondolom, az elmélyült alkotásnál, a saját készítésű tárgyak létrehozásnál kevesebb klassz dolog van. Igazi flow élményt jelent, ha egyedül, barátokkal, gyerekekkel együtt készítünk a semmiből, valamit. Ezt az élményt szeretném, ha minél többen átélhetnék, megismerhetnék, így született meg a Dekor boxok gondolata.

Egy dobozba pakoltunk mindent, amire szükséged lehet ahhoz, hogy elkészítsz egy koszorút. Ami aztán az asztalod, vagy az ajtód dísze lehet, vagy amit ajándékba adhatsz, és ami nem utolsó sorban 1-2 önfeledt órát szakít ki neked a mókuskerék mindennapokból. 🙂

Az alapanyagokat gondosan válogattam ki, és a csomagolás összeállításánál a férjemmel, azaz a projektben a legnagyobb csoda cinkostársammal arra is nagyon figyeltünk, hogy műanyagmentesen, 100% papír felhasználásával készítsük össze nektek a pakkotokat.

Az ősz a kedvenc évszakom, így hát az első, 4 darabból álló kollekciót természetesen ősszel indítottuk el. Bízom benne, hogy szeretni fogjátok őket, és sok mindenki kapcsolódhat majd ki a ezekkel a kis boxokkal. 

Szeretettel, 

Manuléla

Kosár bezárás